Szépség kívülről belülről. Interjú Polgár Ildikóval

Polgár Ildikó számára fontos a testmozgás és a megfelelő étrend, de emellett az is kiderül, hogy mivel foglalkozik mostanában és hogyan emlékszik vissza a kutyusos karantén időszakra. Az egykori szépségkirálynő és fitness bajnok, most egy marketing ügynökségnél dolgozik, de emellett film forgatásokon vesz részt és számos nívós és elismerésre méltó megbízást kap. Három részes interjú sorozatunk első részéből azt is megtudhatjátok, miért nem ajánlja a többszörös fitness bajnok az állati fehérjék hosszútávú fogyasztását.

polgár ildikó

1.) Azoknak akik nem ismernek, hogyan mutatnád be a mostani önmagad?

Szépségkirálynő, többszörös magyar, világ és Európa fitness bajnok? Ez a kettő igazából a múltam. De természetesen meghatározó pontok és élmények voltak a versenyek az életemben, hisz mindennek az alapjai voltak. Most már csak egy átlagos, harmincas nő vagyok, aki egy marketing ügynökségnél dolgozik, mellette pedig továbbra is modell munkái vannak.

2.) Hogy vagy? Mivel telnek a napjaid mostanában?

Rengeteg munkával. Az év vége nálunk mindig pörgős, mivel az összes megrendelőnk karácsonyi kampányt szeretne, aminek több hét is lehet az előkészülete. Ez nagyjából az ünnepekig tart. Nagyon kimerült vagyok a pár órás alvások miatt, de tudom, januárban lesz lehetőségem bőven pihenni.

3.) Mit tartasz fontosnak, mérlegelve a mögötted lévő több mint 17 éves sikeres pályafutásodban?

Különösképpen nem tudnék kiemelni 1-1 dolgot vagy eseményt. Minden munkám, versenyem másért volt meghatározó. És ez a szép ebben. Nincs két egyforma nap az életemben. Az biztos, hogy semmi nem lehet olyan fontos, mint a magánéletem vagy a családom.

4.) Vannak olyan személyek, akinek úgy érzed sokat köszönhetsz?

Édesanyám az egyik. Ő mindig támogatott. Ott szurkolt minden versenyemen és mellettem állt, bármilyen döntést hoztam. Pl. nem vont kérdőre, mikor egy magyar bajnokságot választottam a diplomaosztóm helyett. Megértette, hogy
a diplomát egy héttel később, egy irodai alkalmazottól is átvehetem, míg a kupát csak akkor és ott. (Szerencsére megnyertem)

5.) Számon tartod, hogy hány nyilvános szereplésen vettél már részt? Melyiket tartod a legfontosabbnak?

Nem. Nem is voltak ezek fontosak nekem az életemben. Bármilyen hihetetlen, nem szeretek szerepelni.

6.) Elfoglaltnak tűnsz. Hogyan lehet összeegyeztetni a munkát és a magánéletet?

Jelenleg nehezen. Most épp ingázom két város között. De, ha ezt a covid időszak elején kérdezed, azt mondom, könnyedén, hisz akkoriban tizedennyit dolgoztam.

7.) Mindig a nyilvános szereplés foglalta el a központi szerepet az életedben?

Dehogy, soha. És most sem érzem ezt. Elmentem az első szépségversenyre, mert ingyen strand belépőt biztosítottak a résztvevőknek. Aztán az összes többire, mert olyan élményeket, tárgyakat, ruhákat kaptam, amire nekem soha nem lett volna pénzem. Majd a modell munkákat is azért vállaltam, mert viszonylag könnyű pénzkereseti lehetőség volt. És így tovább…

8.) Hogyan választod meg, hogy kikkel dolgozol együtt?

Ez nagyon sok mindentől függ. Dolgozom-e konkurens céggel, mi a termék/szolgáltatás, mi az üzenete a kampánynak. És nyilván az anyagiak is döntő szempont. Ugyanez vonatkozik egy fotózásra, forgatásra. Ha az egyik nem stimmel, sajnos nem tudunk együttműködni.

9.) Mennyire vagy gátlásos a kamerák előtt?

Egészséges drukk mindig van bennem, de szeretek reklámot, filmet forgatni. Ha bármi mást kellene csinálnom előtte, pl. énekelni, táncolni, lefagynék.

10.) Hogy indul egy napod?

polgár ildikó

Nehezen Reggeli közben a cicáimmal bújunk és e-maileket olvasok, a főnökömtől, megrendelőktől kapott feladatokat. Ezután gyors készülődés és utána már változó, hogy folytatódik.

11.) Milyen szerepet játszik az életedben a világjárvány?

Miben befolyásolta a Te életedet? Mivel egy marketing ügynökségnél dolgozom, viszonylag kevés munkánk volt tavaly, hisz senki semmit nem akart reklámozni. Azt sugallni az embereknek, hogy mozduljanak ki és vásároljanak valamit. Főleg, amikor rengetegen feladni kényszerültek az állásukat. Elveszítettük egy időre az összes éttermes, edzőtermes megrendelőnket, viszont lettek helyettük webshopok.

12.) Mivel foglalkoztál a karantén ideje alatt?

Folyton állatmenhelyen voltam. És egy kutya napköziben dolgoztam napi négy órában a fő munkám mellett, de jelenleg is legalább heti kétszer megyek. Számomra álom munka ennyi tündéri kutyussal lenni. A forgatások szinte teljesen leálltak. Legalább is én alig mentem. Úgy látom, most már újra beindul ez is. Minden munkanap, ruhapróba, koreográfiapróba előtt megyünk kötelező PCR tesztre. Ami abszolút nem teher, hisz legalább mindig tudom, hogy egészséges vagyok.

13.) Szerinted miben változtatja meg a világot a kialakult járvány helyzet?

Sokan átértékelnek mindent. Legfőképpen azok, akik elveszítettek valakit.

14.) Milyen tanácsot adnál a mai fiataloknak, akik irigykedve néznek fel rád?

Nem hiszem, hogy bármit irigyelni kellene. Az én életem sem olyan, amilyenre vágytam 10-15 éve. Azt viszont mindenképp kiemelném, hogy csak mi változtathatunk és tegyük meg a következő lépést minél előbb. Én sok mindent megbántam, amit tettem vagy épp nem tettem.

15.) Mi a véleményed a díjjakról, elismerésekről?

Valóban szükségesek egy influencer számára? Nem. Csak hallottam róla, hogy vannak már ilyenek, de fogalmam sincs, miért adják vagy kiknek.

16.) Egészségfejlesztési szakon végeztél. Mennyire tudod az ott tanultakat amindennapokban, vagy a munkád során kamatoztatni?

Sok olyat tanultam az iskolában, ami szerintem minden embernek jól jönne és talán egy picivel tudatosabban, egészségesebben élnének. Bár nem ezen a területen dolgozom, örülök, hogy ezt a szakirányt választottam. Nem szerettem volna én lenni a milliomodik kommunikáció-és médiatudomány szakos hallgató.

17.) Milyen említésre méltó munkáid voltak újfent?

Nemrég forgattam három filmben. Ezek közül az egyikben két napot Mel Gibsonnal. Hatalmas élmény volt, egy közös képre is kapható volt. Végtelenül kedves és közvetlen férfi. Pozitívabb élmény volt, mint amire számítottam. Mikor a casting ügynökség felhívott, hogy kiajánlhat-e, álmomban nem gondoltam, hogy olyan szerepre választanak, ahol vele lesz jelenetem.

18.) Egy korábbi interjúdban pozitívan vélekedtél a vegetáriánus étrendről. Most
is fontosnak tartod?

Az állati eredetű ételek csökkentését tartom fontosnak. Ami a mai húsipar, az nem az, ahogy én felnőttem. Egész nap szabadon voltak az állatok, boldogok voltak. Én fogyasztok halat és néha csirkét. Úgy szoktam mondani, hogy cuki állatokat nem tudnék megenni, hisz imádom őket simogatni és kirobbanthatatlan vagyok egy farmról. Ha a mindennapi húsfogyasztást heti maximum néhány alkalomra csökkentené mindenki, rengeteg tehetnénk az élővilágért, a földünkért és saját magunkért is. Lehet reggelire zabkását enni gyümölcsökkel, ahelyett, hogy feldolgozott húskészítményt, állati eredetű sajttal, vajjal fogyasztanánk szendvicsként.

19.) Szerinted lehet fogyni vegetáriánus étkezéssel?

Ez nem a növényi vagy állati eredetű táplálkozáson múlik. Egy megfelelően összeállított, egyénre szabott étrend, testmozgással vegyítve a nyerő.

20.) A fitness versenyzői világ is jól ismert számodra, és méltón büszke lehetsz magadra, szép eredményeket tudhatsz ezen a területen is magad mögött. Több diétát és sportot támogató terméket is kipróbáltál ez idő alatt. Mi a véleményed a sportolók által használt szerekről, vagy az állati fehérjékről?

Nem mondom, hogy bánom, hogy fogyasztottam tejsavófehérjét, hisz íratlan szabály, hogy ezzel kell készülni és így lehet nyerni versenyeket, de garantáltan nem érte meg. Vagy csak ideig-óráig. Nekem a versenydiétától, az egyoldalú táplálkozástól tönkrementek a beleim és évekig tartott, mire nem voltam rosszul egy gyümölcstől. A fehérjétől a bőröm pattogott ki és szintén évekig tartott rendbehozni. Ha csak szóba kerül egy beszélgetésnél, óva intek

mindenkit a versenyzéstől. Lehet edzeni, szépen fejlődni, sportágakat kipróbálni, de még nem találkoztam olyan emberrel, aki ne valami kompenzálása vagy kisebbségi érzet miatt kezdett volna bele.

Facebook oldalunkInstagram oldalunk
Megosztás: